A 2012 Augusztus 30-i bejegyzés frissítése.

Alfred Schnittke (1934-1998) orosz zeneszerző sokak szerint a XX. század egyik legjelentősebb komponistája, hazájában azonban inkább a megélhetősége érdekében írt több mint öt tucat filmzenéje tette ismertté.
A keresztény misztika vonzása erős nyomot hagyott műveiben.

"Egy szovjet származású zeneszerző
"Snitke, Alfred Garrijevics, *1934. XI. 24: Engels: szovjet zeneszerzõ" - olvashatjuk a magyar Brockhaus-lexikonban. S rögtön javíthatjuk. Hol van "Engels" város, hogy hívják ma, az ördög tudja, de biztos nem így. A "szovjet" szó sem maradhat - legfeljebb azon tûnõdhet el az ember, mit kellene a helyére írni. Milyen nacionáléval lehet jellemezni egy Volga-menti német anyától és zsidó apától származó, felnõtt korában katolikus hitre tért muzsikust, aki a "szovjet" korszakban sok évig belsõ emigránsnak számított, majd a szó eredeti értelmében is emigránssá vált?
És persze kiegészítésként odakívánkozik most már az 1934 mellé visszavonhatatlanul egy másik négyjegyû szám. Az idei esztendõ, 1998. Alfred Schnittke (igen: a név is korrigálandó, a németes forma a helyes) életmûve immár lezárult, szinte napokkal, hetekkel azután, hogy a vonósnégyeseit tartalmazó új CD-kiadvány megjelent a budapesti boltokban.
Néha elkerülhetetlen, hogy a kritikus ismételje önmagát. Nem elõször vagyok kénytelen arról szólni, mennyire ismeretlen világ maradt számunkra mindaz, ami a hajdani "nagy testvértõl" jött. Akkor is, ha látszólag áradtak az információk. Egy egész generáció nõtt föl többé-kevésbé abban a tudatban, hogy ami "onnan" való, az nem érdekes. A szovjet filmet meg kell nézni, parancsba van adva, kivonul az iskola. Lássuk hát a hõs partizánt, a darvakat, a fiú arcát öt percig, amint harminc fokos szögben felfelé, a jövõbe tekint. Végül is némi fojtott kuncogással kibírhatók az efféle másfél órák. Magától pedig az ember nem megy olyan moziba, ahová ezzel csábítanak. Magától nem megy szovjet kompozíció elõadására sem. Kit érdekelnek a nagy, lírai oratóriumok és programszimfóniák, mindenféle dátumokról, "novhéttõl" május 35-ig? A lengyelek, az igen. Penderecki. Meg Darmstadt vezérei, Boulezék. Aztán Cage... Hát nem szánalmas - kérdezgettük ironikus-fölényes mosollyal szájunk szegletében 1965-70-75 táján -, hogy ezek a szegény "szovjetek" még mindig a dúrnál-mollnál, modalitásnál tartanak?
Ez a generáció mélyen lenézte Hrennyikov elvtársat és kompániáját, s cseppet sem tartotta figyelemre méltónak Sosztakovicsot. Az elõbbiért nincs mit pironkodni, az utóbbiért annál inkább. Ma hallgatva Sosztakovics utolsó szimfóniáit, két csellóversenyét, kvartettjeit, dalait, be kell látnunk: ez a nem látványosan "merész" eszközökkel élõ zene többet ad vissza az akkori idõk hangulatából, életérzésébõl, mint sok valaha csodált avantgárd opusz.
Schnittke - talán nem túlzás ezt kimondani - Sosztakovics rangú egyéniség." (Porrectus, muzsikalendarium.hu)

01. I. Requiem 4:08
02. II. Kyrie 2:24
03. III. Dies Irae 1:05
04. IV. Tuba Mirum 3:12
05. V. Rex Tremendae 1:02
06. VI. Recordare 2:40
07. VII. Lacrimosa 2:33
08. VIII. Domine Jesu 1:18
09. IX. Hostias 1:08
10. X. Sanctus 3:32
11. XI. Benedictus 2:14
12. XII. Agnus Dei 2:27
13. XIII. Credo 3:43
14. XIV. Requiem 4:11