A 2010 Október 9-i bejegyzés frissítése.
Dana Fuchs amerikai színésznő, énekesnő, dalszerző tehetség tekintetében nem szűkölködik. Ráadásul valami egészen csodálatos hanggal rendelkezik, és még csúnyának sem mondható.
"Az elmúlt évtizedekben már voltak jó néhányan, akiket a felejthetetlen Janis Joplin művészi „örökösének” kiáltottak ki, de ezzel a nehéz hagyatékkal eddig még senkinek sem sikerült megbirkóznia. Ehhez talán legközelebb Dana Fuchs és Beth Hart jutott.
New Jersey-ben született 1976. január 10-én egy igazi nagycsaládban, hiszen ő volt a legkisebb, a hatodik gyerek. Nagyszülei révén német származásúnak mondhatja magát. Mindössze kétéves volt, amikor a család felkerekedett és a floridai Wildwoodban telepedtek le, ami egy ötezer lakosú kis település. Errefelé a fehérek és a feketék is baptista vallásúak voltak, Dana az iskolában inkább a fekete gyerekekkel barátkozott, mint a gazdag fehér osztálytársaival. Negyedikes lehetett, amikor az egyik fekete kisbarátja elvitte őt egy istentiszteletre, teljesen elvarázsolta őt a zene, és az ének, amit ott, a templomban a hallott. Így nem is meglepő, hogy 12 évesen a baptista gospel kórusban énekelt.
Szülei nagy zenerajongók voltak, így otthon Ray Charles, Billie Holiday, Hank Williams, Patsy Cline, Johnny Cash és még sok más előadó lemezét hallgathatta. Az idősebb testvérei viszont klasszikus rock lemezekkel ismertették meg (Fleetwood Mac, Led Zeppelin, Allman Brothers, Beatles, Rolling Stones…). Az egyik tanára az iskolából pedig az eredeti rhythm & blues, a soul és a funk zenei irányzat képviselőit mutatta meg neki. Nővére egy zenekarban énekelt, amely leginkább klasszikus rock-feldolgozásokat játszott, amikor kiszállt a bandából, 16 évesen ő lépett a helyére, hetente többször is fellépett velük a floridai Leesburgban.
Aztán elege lett ebből, 19 évesen már többre vágyott, merész lépéssel egyedül utazott el New Yorkba szerencsét próbálni. Egyik alkalommal az utcán sétálva valami különös, magával ragadó zene szűrődött ki egy klubból. Jon Diamond gitározott, éppen az I’d Rather Go Blind-ot játszotta, ezt a dalt sosem hallotta azelőtt. Mivel „nyílt nap” volt, aki elég tehetséget érzett magában, az megragadhatta a mikrofont és énekelhetett. Dana azt mondta, hogy ismeri a Stormy Monday-t (pedig, dehogy ismerte, így Jon odaadta neki a szöveget). Nem ment valami jól. „Te nem ismered a bluest, kiket hallgatsz te?” – kérdezte tőle Diamond. Bevallotta, hogy Freddie Mercury, Robert Plant, Mick Jagger és a Who – volt a repertoárján. „Menj és hallgasd azokat, akiket ők hallgatnak” – és kezébe nyomott egy listát, hogy a boltban ezeknek az előadóknak a lemezeit vegye meg.
Egy évig mást sem hallgatott, mint Otis Redding, Etta James, Koko Taylor és a többi hasonló nagyágyú korongjait. Amikor elég bátorságot érzett magában, ismét felkereste Diamondot a klubban és belevágott Redding That’s How Strong My Love Is című gyönyörű dalába. Amikor vége lett, a gitárosnak könny szökött a szemébe. Dana megérkezett a blues világába.
Jon Diamond hamarosan összehozta a Dana Fuchs Band-et, sorra járták a város klubjait, szinte minden nap játszottak, a bulik hajnali háromig is eltartottak – kiváló, de gyötrelmes iskola volt ez egy még mindig viszonylag kezdőnek számító énekesnőnek.
Természetesen hamar feltűnt, hogy a hangi adottságai hasonlóak Janiséhez, bár ő egyáltalán nem ismerte Joplin dalait, mindössze a Bobby McGee-t tudta valamelyest. Az off-Broadway színházi szakemberei ennek ellenére „lecsaptak” rá, a meghallgatáskor elénekelte nekik a Piece of My Heart-ot, amit addigra megtanult. „Tudna kezdeni a jövő héten?” – a kérdésben benne volt a döntésük, azonnal szerződtették Danát a „Love, Janis” című musical címszerepére. Nyolc napja volt, hogy megtanuljon 20 Joplin-dalt és persze a dialógokat is. Hetente négy este játszották a darabot egy évig, óriási sikerrel." (Gépnarancs)
