Hétfő/Monday, 2017 Jan 23, 7:51:04
Az Ön belépési neve Guest | Csoport "Vendégek"Üdvözöllek Guest

Fordító / Translator
A honlap menüje
Műfajok/Categories
Belépés/Enter
Belépési név:
Jelszó:
Mini chat
Statisztika



Online összesen: 48
Vendég/Guests: 42
Tag/Users: 6
FOJOE , gkosmaly , mignon2 , Ftom70 , horpikarpi , dali300


Ma itt jártak:
Levin, galamb, dobitibi, osomfai, KTib962, pepofec, rigoboy, Schaula, weawerchuby, Gledix, farockhcm, kalmy, Fazék, Yes, Chris, susdomes, topo, stevehu03, TJRobi, pbacsi, Lőri, gshlz15, szapim, ozzy, Laosz, jakja, csabszem, joepapa, kiry, Gyulam, larryz, [Teljes lista]
free counters
zenekucko.ucoz.com Webutation
Nyitólap » 2017 » Január/January » 11 » Joni Mitchell - Hejira (1976) Asylum Records
Joni Mitchell - Hejira (1976) Asylum Records
5:43:43

FLAC / 320 kb/s
Tracklist & download links in comments
Related Posts with Thumbnails
Kategória: ??? | Megtekintések száma: 579 | Hozzáadta: Levin
Hozzászólások összesen: 3
0
1  
A 2012. December 5.-i bejegyzés frissítése.

"Hedzsíra: így nevezik arabul az iszlám vallásalapítójának, Mohamed prófétának Kr. u. 622-ben történt menekülését Mekkából Medinába. Ez az esemény a muzulmánok időszámításának kezdete. Pontosan 1354 évvel később, az Úr 1976. esztendejében egy kanadai lány indul el egy lélekutazásra, amelyben elvágyódásait, szabadság-érzését énekli meg sok-sok apró, mozaik-szerű képben. Joni Mitchell Hejira című albuma a maga nemében ugyanolyan korszakhatár, mint Mohamed futása: első ízben találnak egymásra az észak-amerikai modern folk-zene és a jazz új irányzatai. És micsoda szerelem ez, még hozzá első látásra!

Kanada, szerényen meghúzódva a nagy amerikai szomszéd mellett, különleges ízeket hozott a XX. század második felének kultúrájába. Az onnan származó művészek is "amerikaiak", de valahogy mégse...szabálytalanabbak, szabadabban szárnyalók, és éppen ezért tudtak megtermékenyítő hatással lenni a külvilágra. Elég csak négy nevet említeni a korszakból: Jack Kerouac, Leonard Cohen, Neil Young - és Joni Mitchell.

Amikor a csontos arcú, nyuszifogú, mégis vonzó megjelenésű szőke lány, akinek alkotó vénáját egy végül nyomtalanul eltűnt gyermek-paralízis hozta ki, a 60-as évek közepén megérkezett az USA-ba gitárjával és saját dalaival, minden arra predesztinálta, hogy ugyanolyan "folk-madonna" legyen, mint Joan Baez, Melanie Safka, Buffy St. Mary, vagy Judy Collins. Első lemezen megjelent szerzeményét éppen Collins énekelte, és ennek nyomán fedezték fel őt az amerikai lemezkiadók. Első nagy sikereit azonban még mások aratták le: a Woodstock című dalt, amit távollétében írt a nagy szeretetnyárról, többek között a Crosby, Stills, Nash and Young kvartett adta elő (Jonit menedzsere lebeszélte a fesztiválról), A The Circle Game-et pedig Buffy St. Mary adta elő az Eper és vér című diákforradalmi film főcímzenéjeként.

Jonit azonban 1971-ben már a Blue című albumáért ünnepelték és Carole Kinggel, aki a szintén nagyszerű Tapestry-vel jött ki, a rock-emancipáció hősnőinek tartották őket. De amíg King nem tudott többé ráduplázni nagy dobására, addig Joni a maga csendes, tiszta, de eltökélt módján szépen kialakított egy csak rá jellemző hangot, egy, akusztikus hangszerek által dominált dallamvilágot, amelyhez sutba dobta a hagyományos "énekelt vers" szabályait, és inkább az amerikai szabad szóáramlást próbálta zenébe oltani, a "beat-költők" és a szürrealisták látásmódjával.

Ennek a hangnak a csúcsára ért 1976-ban a Hejirával és mindjárt túl is lépett rajta. Az ihletett pillanathoz két nagyszerű muzsikustársa segítette őt: Neil Young, akivel akkortájt összeköltözött, és a felvételek az ő kaliforniai házában készültek, (még abban az évben együtt léptek fel a The Band búcsúkoncertjén, a The Last Waltz-on) és a feltörekvő jazz-rock muzsikus nemzedék zabolátlan fiatal zsenije, Jaco Pastorius, akit nem minden érdem nélkül neveznek, nemcsak két végén égetett élete miatt "a basszusgitár Jimi Hendrixének". Jaco éppen akkortájt szállt be a Weather Reportba, és az ott híressé vált laza, dallamos futamait Joni mellett kísérletezte ki. Az ő "szabadság szülte rendjük" az egyik titka a Hejira rejtélyes vonzalmának, de a jókor, jól megszólaló elektromos gitárok, ütők, vagy Young szégyenlős szájharmonikája is ülnek, engedelmes szolgái Joni úrnőnek.

Joni Mitchell zenéjétől és szövegeitől ugyanúgy elválaszthatatlan a "látvány", mint Kerouac regényeiben, és a Hejira dalait szemünk elé idézhetjük, anélkül, hogy fantáziánkat klipek szűkítenék: a ravaszul erotikus Coyote-ot, "az autósztráda záróvonalainak foglyát", a repülés amerikai hősnőjének Amelia Earheartnak (1907-1937) emléket állító Ameliát, akinek halála "csupán vaklárma volt" a nagyváros forgatagában útját kereső nőt, aki körül egy egész "dokumentumfilm" rajzolódik ki (Song For Sharon), vagy a címadó, leginkább önéletrajzi ihletésű Hejirát, amely a "krisztusi kort" elérő Joni belső vándorlása, amikor még "úton lenni boldogság, megérkezni halál", de amikor már tudja, hogy "mint a változás parányi részecskéi, keringünk a Nap körül". De a halványbőrű Joni az a fekete varjú is, aki le-lecsap az égből, amikor odalent valami fénylőt lát (Black Crow). A Blue Motel Roomban szinte érezzük a mély-amerikai vidék porszagát, a Refuge Of The Roads pedig ismét egy különös utazás "fent és lent": egy, a világűrben készült ezüstös kép a Földről, amelyen nem látszanak sem a hideg vizes menedékhelyek, sem a fáradt vándorok szétdobált csomagjai.

Ötvenkét perc emberség, nőiség, erő és gyengédség a Hejira, amelyet a legjobb apránként ízlelgetni. Mint amikor egy képtárban megpillantunk valami szokatlanul hívogatót, de csak akkor tudjuk igazán befogadni, ha megvárjuk, amíg továbbmegy a zajos tömeg." (GNL, agyszomj.freeblog.hu)

0
2  
A lemez felvételeit készítő zenészek: Joni Mitchell - vocals, acoustic & electric guitars; Larry Carlton - acoustic & electric guitars; Abe Most - clarinet on "Hejira";Neil Young - harmonica on "Furry Sings the Blues"; Chuck Findley - horns on "Refuge of the Roads"; Tom Scott - horns on "Refuge of the Roads"; Victor Feldman - vibraphone on "Amelia"; Jaco Pastorius - bass on "Refuge of the Roads", "Black Crow", "Hejira" and "Coyote"; Max Bennett - bass on "Song for Sharon", "Furry Sings the Blues"; Chuck Domanico: bass on "Blue Motel Room"; John Guerin - drums; Bobbye Hall - percussion.



A dalok:
1. Coyote 5:01
2. Amelia 6:01
3. Furry Sings The Blues 5:06
4. A Strange Boy 4:19
5. Hejira 6:42
6. Song For Sharon 8:37
7. Black Crow 4:22
8. Blue Motel Room 5:04
9. Refuge Of The Roads 6:42

Kód
http://tinyurl.com/hnyox7v

0
3  

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]