Kedd/Tuesday, 2017 Máj 23, 1:39:18
Az Ön belépési neve Guest | Csoport "Vendégek"Üdvözöllek Guest

Fordító / Translator
A honlap menüje
Műfajok/Categories
Belépés/Enter
Belépési név:
Jelszó:
Mini chat
Statisztika






Jelen vannak:
sgabor



Ma itt jártak:
Levin, KTib962, Schaula, One2Three, Fazék, Yes, susdomes, roarrr, taddeo, Laosz, Gyulam, larryz, Rafiki, Mogorva, ols, snagyz, kondasdiszno, Tibor43, siposl, avakum, qwert, gabor1951, hoppika, nagyboti, hydroregia, drx, Nagys, mrkicsizsolti, abraka, tomo, fgmano, [Teljes lista]
free counters
zenekucko.ucoz.com Webutation
Nyitólap » 2017 » Május/May » 13 » Sviatoslav Richter - Pianist of the Century CD2: Mozart, Prokofieff (2009) Deutsche Grammophon
Sviatoslav Richter - Pianist of the Century CD2: Mozart, Prokofieff (2009) Deutsche Grammophon
2:36:02

FLAC
Tracklist & download links in comments
Related Posts with Thumbnails
Kategória: Klasszikus / Classical | Megtekintések száma: 584 | Hozzáadta: Levin
Hozzászólások összesen: 4
0
1  
A 2013 Szeptember 7-i bejegyzés frissítése.

Szvjatoszlav Teofilovics Richter (1915-1997) a XX. század egyik legnagyobb zongoristája 1915. III. 20-án született Zsitomirban (Ukrajna). Első tanára édesapja volt. Tizenkilenc éves korában debütált Odesszában, ahol a helyi operában már tizenöt évesen korrepetítorként, később pedig másodkarmesterként dolgozott. 1937-től (bár felvételi vizsgét nem tett) a moszkvai Konzervatórium növendéke lett, ahol Neuhaus tanítványa volt 1944-ig. Amikor először hallotta játszani, Neuhaus kijelentette: "Íme az a tanítvány, akire egész életemben vártam. Szerintem ő egy zseni." Richter 1942-ben bemutatta Prokofjev No. 6-os zongoraszonátáját, s ettől kezdve a komponista műveinek propagálója lett (Prokofjev neki ajánlotta 9. szonátáját). 1945-ben ismerkedett meg Nina Dorliak szopránénekesnővel, későbbi élettársával. Ugyanebben az évben megnyerte a szovjet előadóművészek össz-szövetségi versenyét, 1953-ban pedig a lipcsei Bach-versenyen kapott első díjat. 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki. Az 1950-es évekig csak kelet-európai országokban, illetve Kínában lépett fel. Magyarországon 1954-ben adta első koncertjét, az Egyesült Államokban és Finnországban 1960-ban debütált. Rendszeresen játszott Angliában, Olaszországban és Franciaországban. Az NSZK-ban 1971-ben lépett fel első ízben. Repertoárjában kiemelt helyet foglaltak el Beethoven és Prokofjev, valamint Schumann, Schubert, Bach, Debussy és Ravel művei. Utolsó hangversenyét nyolcvanévesen adta Lübeckben. 1997. VIII. 1-jén hunyt el Moszkvában A stúdiófelvételeket nem kedvelte, legtöbb lemezének anyagát élő koncertfelvételek adják. Olyan művészek voltak kamarapartnerei, mint Mistislav Rosztropovics, David Oistrakh, Oleg Kagan, Dietrich Fischer-Dieskau és Benjamin Britten. Rajongott az operákért, különösen Wagner, Csajkovszkij és Verdi műveiért, szívesen festett és utazott - a telefonnal és a repülőgéppel azonban nem sikerült megbarátkoznia.

Fáy Miklós excentrikus lemezismertetőjéből idézek: "A nem­zet­kö­zi hely­zet csak va­la­meny­­nyit ja­vult a Schu­mann-fel­vé­te­lek óta el­telt négy év alatt, Richter még min­dig nem jár­ja a nagy nyu­ga­ti kon­cert­ter­me­ket, csak a hí­re, amit ala­po­san meg­tá­mo­ga­tott az 1957-ben meg­je­lent Schu­mann-al­bum. Így az­tán a nyu­gat-ber­li­ni köz­pont­ban úgy érez­ték, hogy ér­de­mes újabb uta­zást vál­lal­ni Richterért, most nem Prá­gá­ba men­tek, ha­nem Var­só­ba, nem szó­ló­le­mezt vet­tek föl, ha­nem szer­ződ­tet­ték a Var­sói Nem­ze­ti Fil­har­mo­ni­ku­so­kat, a mű­sor pe­dig, ma már nem tud­ni, kény­szer­ből vagy vál­lal­ko­zó kedv­ből, de me­ré­szebb, mint hin­né az em­ber. Volt egy zon­go­ris­tá­juk, aki a tar fe­jé­vel, ha­tal­mas tes­té­vel tö­ké­le­tes antizongorista, de olyan el­ké­pesz­tő te­het­ség, hogy si­ke­rül be­fut­tat­ni an­nak el­le­né­re is, hogy a kö­zön­ség élő­ben egy­ál­ta­lán nem lát­hat­ta őt. Richterről el­ter­jedt, hogy mi­cso­da ro­man­ti­kus, bá­na­tos orosz lé­lek, meg min­den ilyes­mi, ami kell. Nyil­ván­va­ló, hogy ezen az úton kell to­vább pu­hí­ta­ni a kö­zön­sé­get, Schu­mann, Liszt, Csaj­kovsz­kij len­ne a lo­gi­kus foly­ta­tás. Nyil­ván Richter az, akit ezek a pi­a­ci szem­pont­ok hi­de­gen hagy­nak, min­den­eset­re a foly­ta­tás Mo­zart és Prokofjev. Mo­zart, aki rá­né­zés­re ugyan­csak mes­­sze áll Richtertől, Pro­kof­jev, aki ép­pen csak ha­lott, ak­kor még kor­társ­nak szá­mí­tó, alig­ha van rá tö­meg­igény. És a ket­tő együtt. Az­óta azért meg­je­lent már né­hány tíz­ezer le­mez a vi­lá­gon, de nem hi­szem hogy sok olyan, ame­lyen a két szer­ző egy­más mel­lett hall­ha­tó.

0
2  
Gyor­san meg­néz­tem, hogy mit szólt a ko­ra­be­li hang­le­mez-szak­saj­tó a le­mez­hez, de be­csü­le­tük­re le­gyen mond­va: ész­re­vet­ték, hogy mi az, amit hal­la­nak. Min­den­ki hü­le­de­zik egy ki­csit, köz­li az elő­í­té­le­te­it, hogy Richtertől nem er­re a fe­gyel­me­zett zon­go­rá­zás­ra szá­mí­tot­tak, ha­nem va­la­mi döb­be­ne­tes he­vü­let­re, nagy­ro­man­ti­ká­ra, a Prokofjevvel nem is tud­nak so­kat kez­de­ni, de ész­re­ve­szik, hogy mi­lyen tö­ké­le­tes a zon­go­rá­zás – ma már tud­juk, hogy még Richternél is jobb, a má­so­dik fel­vé­te­lén Lorn Maazellel nem tud­ja fe­lül­múl­ni ko­ráb­bi ön­ma­gát. És a Mo­zart, a D-moll zon­go­ra­ver­seny. Ta­lán a leg­nép­sze­rűbb zon­go­ra­ver­seny, az a Mo­zart-kon­cert, ami so­ha nem ment ki a di­vat­ból, mert ben­ne van a Don Giovanni sö­tét­sé­ge, iz­gal­ma, rej­té­lyes­sé­ge, min­dig is ro­man­ti­kus da­rab volt a ma­ga mód­ján, Bee­tho­ven és Brahms is írt hoz­zá ká­den­ci­át. Tu­laj­don­kép­pen döb­be­ne­tes, hogy Rich­ter men­­nyi­re el­len­­áll a kí­sér­tés­nek, men­­nyi­re meg sem pró­bál­ja romantizálni a da­ra­bot. De ép­pen ezt ér­té­ke­lik ben­ne a meg­je­le­nés ide­jé­nek szak­írói is, ha meg is pen­dí­tik, hogy Fischer Annie in­ten­zí­vebb, en­­nyi­re hi­bát­lan zon­go­rá­zás­ra, ilyen zon­go­ra­hang­ra, ezek­re a richteri meg­ol­dá­sok­ra nem szá­mít­hat­tak. Mert per­sze itt is az a döb­be­ne­tes, ami Rich­ter­nél min­dig: az egész­ről van va­la­mi hi­he­tet­le­nül biz­tos ké­pe, és azon be­lül a rész­le­tek min­dig a he­lyü­kön van­nak. Mint­ha egy hi­bát­lan mo­za­i­kot néz­nénk, ha kö­zel me­gyünk, a kö­vek szép­sé­gén ámu­lunk, de mes­­szi­ről lát­ni a tel­jes ké­pet.
A Grammophone kri­ti­ku­sa ki is emel egy ap­ró­sá­got, a las­sú té­tel ele­jén a 3/7 ütem­ben a staccatókat, amit Fischer Annie tel­je­sen fi­gyel­men kí­vül hagy, Richter pe­dig olyan pon­to­san, hi­bát­lan íz­lés­sel old meg. Ne­héz el­len­áll­ni en­nek a pro­vo­ká­ci­ó­nak: én is gyor­san meg­hall­gat­tam a staccatókat. Hát, tény­leg."

Wolfgang Amadeus Mozart (1756 - 1791)
Piano Concerto No.20 in D minor, K.466

1. 1. Allegro 14:43
2. 2. Romance 10:18
3. 3. Rondo (Allegro assai) 8:13
Sviatoslav Richter, Warsaw National Philharmonic Orchestra, Stanislaw Wislocki

Sergei Prokofiev (1891 - 1953)
Piano Concerto No.5 in G major, Op.55

4. 1. Allegro con brio 5:04
5. 2. Moderato ben accentuato 4:00
6. 3. Toccata 1:54
7. 4. Larghetto 6:41
8. 5. Vivo 5:06
Sviatoslav Richter, Warsaw National Philharmonic Orchestra, Witold Rowicki

Kód
http://tinyurl.com/lnkm2rc

3  
Kedves Levin! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet azokra a bizonyos staccatókra! Többször meghallgattam ezt a tételt és valóban Fischer Annie lágyabban billent, és ha a kérdés az hogy Mozart-ot lehet-e romantikusan játszani vagy sem, akkor a válasz természetesen nem, de azért a szóban forgó tétel címe mégis csak az, hogy Romance. Ráadásul Fischer Annie magyar és én láttam egy fiatalkori képét ami zongorázás közben ábrázolja. Fekete estélyi ruhában volt ami nyakig fedte el ám a karjai melyek madárként rebbentek, lebegtek és puhán szálltak le a billentyűkre, nos azok fedetlenek voltak (kevés ennél erotikusabb dolgot láttam fotón). Persze ez a zene megítélésétől távol eső szélsőségesen szubjektív megközelítés. facepalm

0
4  
Kedves Elefánt, köszönöm.
Arra kérlek, hogy írj. smile

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]