A jazzkritika néhai doyenje, a nagyszerű Whitney Balliett jegyezte meg egyszer, hogy „a jazz a meglepetés művészete”. Nem ismerte Szakcsi Lakatos Bélát, aki az általam élőben hallott zenészek közül mindenki másnál jobban bizonyítja Balliet szellemességének igazát. Szakcsi nemcsak a közönséget lepi meg, hanem feltehetően magát is minden alkalommal, ahányszor leül a zongorához. Amint megérinti a billentyűket, ujjaiból áradnak az ötletek és invenciók, s mindez hihetetlen melegséggel párosul.
Őt nem a hideg csillogás jellemzi, hanem az áradó szenvedélyesség, melyben az érzelmek és a gondolatok szétválaszthatatlan egységet alkotva keverednek egymásba. Ritkán lakozik egy emberben ekkora szív és ilyen szervezőerővel megáldott zenei intellektus. Ezért is nyilatkozta elragadtatottan a tekintélyes és szigorú brit jazzkritikus, John Fordham, a Guardian szakírója: „Szakcsi Lakatos Béla egyszerűen csodálatos!”
Ezzel csak egyetérteni lehet. Bár szakmai alázata és végetlen empátiája révén kísérőnek is az egyik legnagyobb, de szóló játéka során egészen elvarázsolja a hallgatóságát. Pontosan ezt a varázslatot lehetett érezni azon az októberi szombat estén is a Budapest Jazz Clubban egy akusztikus szólókoncert során, ahol ezek a felvételek készültek. Olyan sokan jöttek el meghallgatni az előadást – bízva a zenei csodában, melyet Szakcsi mindig, kivétel nélkül megteremt –, hogy alig lehetett levegőt venni a tolongásban. Persze a fantasztikus hangulat mindenkit kárpótolt a légszomjért.
Lehet, hogy nem tudatosan, de Szakcsi minden alkalommal, bár mindig másképp, újra és újra elzongorázza az általa bejárt hosszú és kanyargós zenei utat. Felmenői generációk hosszú során át kávéházi és cigányzenészek voltak, és bár ő maga klasszikus zeneszerzőnek vagy koncertzongoristának készült, a jazz szabadsága és szenvedélye letérítette erről az útról. Elsőként komolyan felvértezte magát az amerikai mesterek tudásával, de hamarosan az elsajátított technikát és frazeológiát már a saját magyar roma hátterének és temperamentumának megfelelően alkalmazta, kibővítve a klasszikus zenében megszerzett hatalmas ismeretanyagával. Még vegyük mindehhez hozzá szinte gyermeki kíváncsiságát, különböző kontinensek, korszakok, generációk zenéjének befogadására nyitott fülét és kutakodó elméjét, amely bármiféle zenei morzsából képes igazgyöngyöt varázsolni.
A Budapest Jazz Club-beli szólóest formahűen követte az elbűvölő kiszámíthatatlanságot, hiszen az egyetlen megjósolható tényező Szakcsi játékában a tökéletesség. A nagy zenei bűvész mindig valami mást húz elő a kalapjából. Ezúttal volt részünk tisztán magyar gyökerekből táplálkozó modern jazzben, de hallottunk lenyűgözően improvizált kortárs zenét is, a műfaj két magyar óriásának, Kurtágnak és Eötvösnek ajánlva. (Nem ez az első alkalom, hogy a kortárs zene területére lép a zongorista. A Check it out, Igor szellemes és találó című lemeze, amelyet duóban rögzített a cimbalom-mágus Lukács Miklóssal, elegendő, bár távolról sem az egyetlen példa erre.) Azok pedig, akik töményen, behatások nélkül szeretik magukhoz venni jazz adagjukat, el lesznek ragadtatva a gyönyörűen lírai, mégis teljesen egyéni felfogású három örökzöld előadásától (Blue in Green, Body and Soul és Stella by Starlight).
Ez a lemez egy olyan felfedező utazást ígér, amely a zene szívének legközepébe visz. (Pallai Péter)
Kedves
Ejzi, köszönjük a lemezt!
A számok:
1. Magyaros hangközök 11:48
2. Blue in Green 9:09
3. Nem tudom (milyen hangnemben vagyok és milyen hangokat játszom) - Kurtág Györgynek 12:35
4. Body and Soul 9:21
5. Jégeső - Eötvös Péternek 6:22
6. Stella by Starlight 9:46
7. Blues for Budapest 8:47
Kód
http://tny.cz/bd7626dc
