Vasárnap/Sunday, 2016 Dec 11, 2:48:32
Az Ön belépési neve Guest | Csoport "Vendégek"Üdvözöllek Guest

Fordító / Translator
A honlap menüje
Műfajok/Categories
Belépés/Enter
Belépési név:
Jelszó:
Mini chat
Statisztika



Online összesen: 40
Vendég/Guests: 35
Tag/Users: 5
brashvox , kispaszuly , DomiTibi , Bendeguuuz , carmeta


Ma itt jártak:
Levin, skz, pepofec, Georgie, Gledix, kalmy, Yes, Chris, susdomes, topo, stevehu03, gshlz15, Pistaba54, gykrantz, Halaszkiraly, roarrr, Laosz, Oldbear, Futyike, cernageza, zulumen, jakja, Gyulam, Beri54, larryz, apa66, blueraincoat, OneWay, Relayer, Mogorva, bokoristvan, [Teljes lista]
free counters
zenekucko.ucoz.com Webutation
Nyitólap » 2016 » November/November » 28 » Van Halen - Van Halen (1978/1995) Warner Bros.
Van Halen - Van Halen (1978/1995) Warner Bros.
7:19:16

FLAC / 320 kbps
Tracklist & download links in comments
Related Posts with Thumbnails
Kategória: Rock | Megtekintések száma: 149 | Hozzáadta: Mogorva | Tag-ek(kulcsszavak): Heavy Metal, Hard Rock, Van Halen
Hozzászólások összesen: 2
0
1  
"A mostanság (milliónyi pletykával övezve) visszatérőben lévő Van Halen zenekar kapcsán legutóbb a kissé csúfos 1998-környéki időkről és a Van Halen III albumról írtam, ami már csak részben volt méltó a zenekar korábbi pályafutásához (bár Deepfreeze kolléga a napokban írta egy levelében, hogy neki erről más a véleménye)...

De nem szabad ilyen negatív kritikával befejezni egy zseniális zenekar életművéről írt kritika-sorozatot... és a bemutatkozó, forradalmian innovatív lemezről amúgy is nagyon régen tervezem már, hogy írjak... Szóval térjünk vissza 1977-1978 környékére, amikor Eddie Van Halen vezetésével elindult egy - forradalmi változásokat magába foglaló - folyamat, aminek ez a lemez volt az első állomása! A folyamatnak máig tartó hatásai vannak, ugyanis ezen a 35:13 perces lemezen született meg - technikai felkészültségét, arzenálját tekintve - a modernkori-rockzenei értelemben vett "gitárhős" fogalma!

Több fronton jelent forradalmat ez az album, de mindegyik nagyon fontos változást jelentett. Az első és talán legfontosabb, hogy amikor a hetvenes évek végén megjelent az album, akkor éppen légüres tér volt a kommersz rockzenében és így az amerikai rockzene azonnal átvette a hatalmat a korábbi brit hard rock legendák inváziójától! A Deep Purple 1976-ban feloszlott. A Led Zeppelin 1980-ig működött, de már a hetvenes évek közepétől kezdve részben elfordult a kommersz és direktebb zenéjű kezdetektől. A Black Sabbath-ból ekkor épp ki-be lépkedett Ozzy, az énekesük, az 1979-es Never Say Die!-val történetük leglaposabb formájában voltak. A Uriah Heep - David Byron 1976-os kiszállását követően - szintén énekes-problémával küzdött, de John Lawton-nal már soha többet nem lettek olyan népszerűek, mint korábban volt... A nagyok mélázása közben a kiadóknak ideje lett szétnézni... és egy sor addig mellőzött fiatalabb zenekarnak adtak lehetőséget. Szóval részben nyitott lett az arénákhoz vezető út! Ebbe az üzleti és zenei környezetbe érkezett üstökösként a Van Halen első kiadványa...

A forradalom másik oldala Eddie Van Halen gitáros stílusa volt... Egyrészt az addig megszokott, főleg blues-közeli rockgitár-hangzástól eltérően, ő egy sor komolyzenéből ismert, de a kortárs jazz-ben már felhasznált technikát (lásd: tapping) hozott át és épített be vírtuóz, sajátos stílusába, amiktől a megszokottól könnyedebb, légiesebb lett a játéka (mindennek a csúcsa az Eruption című gitárszóló szokatlan stúdióban rögzített felvétele). Másrészt az egyszerűbb (statikus és kemény) alapokkal operáló dob-basszus fölött, a Frankenstrat-gitár egyedi (fémes és mégis meleg) hangja végig a fellegekben járhatott! Az ének számára fontos, előre lefektetett refrén-verse váltások, sarokpontok között annyit improvizálhatott és villoghatott a gitár, amennyit csak akart, vagy épp' tudott, amitől összességében a dalok gitártémái átmentek örömzenélésbe! A technikai modernizáció mellett, ez a kötetlenség is maga volt a forradalom!" (...)

0
2  
Harmadrészt megjelent a modernkori rockénekesek alfa-hím prototípusa is! Eddie Van Halen eufórikus stílusa mellé olyan énekes kellett, akinek az érzelmei hasonlóan fokozottak, mint a gitárosnak! David Lee Roth tökéletes választás volt, hiszen nem egy operai kvalitású hangterjedelem az övé (ami mellé így, tökéletes kiegészítőként nagyon jól jött a basszusgitáros Michael Anthony sikoltozásra is alkalmas magas vokálja), viszont hangulati állapota a fellegekben jár, jókedve a csillaghoz közelít... Vagyis élvezi minden hangját annak amit csinál, márpedig Eddie folyamatosan csillagszórózó stílusa mellé dukál a jókedv és öröm (még, ha talán hangulatjavító szerekkel is érik ezt a lelkiállapot)!

Vagyis nem volt véletlen, hogy ez az örömzenélős-forradalom azonnal hatalmas siker lett... A kritikusok könnyben úsztak az örömtől és a publikum is zabálta... tízmilliónál több példányban kelt el Amerikában. Pedig ez a bemutatkozó album 35:13 hosszú, ráadásul egy stúdióban felvett gitárszóló és két átdolgozás is van a 11 dalban... De azt hiszem, hogy a Van Halen életműve nem lenne teljes a The Kinks 1964-es You Really Got Me-je nélkül, ahogy David Lee Roth sem véletlenül dolgozta fel kétszer (itt és a 2003-as Diamond Dave című szóló lemezén) a John Brim-féle, akusztikusan induló, majd öröm-blues-ba váltó Ice Cream Man-t...

Van még egy fontos, mondhatni akár forradalmi léptékű momentuma ennek az albumnak: a hangzása. A forradalmi zenei világ ugyanis kikényszerítette magának a forradalmi hangzást is! Ted Templeman producernek és hangmérnökeinek (Donn Landee, Peggy McCreary, Kent Nebergall, Logan Jervis) ugyanis meg kellett találniuk a forradalmi mennyiségű gitár-sziporkázás (még a hetvenes években is) elviselhető arányait az alapvetően ének- és vokál- centrikus dalokban! A döntés végül a bal-jobb felezése lett... Vagyis Eddie Van Halen hiába szórja a 35 perc alatt végig a virtuóz sziporkákat, a dolog nem válhat öncélúvá, hiszen - az amúgy rendkívüli - kíséretei vagy csak a bal, vagy csak a jobb oldalon szólnak, átadva így a főszerepet az éneknek! Csak a rövid szóló-betétek kerültek középere. Ez egy egészen rendkívüli és bátor kísérlete a háttércsapatnak arra, hogy Eddie Van Halen sziporkázóan friss játéka helyett (mellett) a "dalokon" legyen a fő hangsúly!

A forradalmi ötletek amúgy minden fronton kifizetődtek! A zenekart elvitte magával a fuldokló Black Sabbath turnézni, ők meg minden este felmosták a padlót a nagy nevű legendával... Nem is értem, hogy Black Sabbath-nak mire volt jó a dolog, statikus mélyülésüknek szerintem esélye sem lehetett Eddie Van Halen folyamatosan örömben úszó, ultra-modern felfogású, végig villogó-csillogó stílusa ellen... Ozzy később nem véletlenül akart valaki nagyon hasonlót a szóló bandájába... De Ozzy nem volt ezzel egyedül, Eddie és a Van Halen forradalma olyan sikeres volt, hogy felforgatott mindent maga körül! Hatásukra a nyolcvanas évek elejére eljött a gitárhősök és a glam-metal zenekarok világa, ahol minden gitáros olyan tiszta technikákkal akart villogni, mint Eddie ezen a lemezén... és az énekesek ettől kezdve - a klasszikus értelemben vett éneklés kárára - inkább olyan bohócok, lazák és vidámak akartak lenni, mint amilyen David volt akkoriban... Hát ezt nevezem én sikeres forradalomnak!" (passzio.hu)

David Lee Roth - vocals
Edward Van Halen - guitar
Alex Van Halen - drums
Michael Anthony - bass guitar

1 Runnin' With the Devil 3:32
2 Eruption 1:42
3 You Really Got Me 2:37
4 Ain't Talkin' 'Bout Love 3:47
5 I'm the One 3:44
6 Jamie's Cryin' 3:30
7 Atomic Punk 3:00
8 Feel Your Love Tonight 3:40
9 Little Dreamer 3:22
10 Ice Cream Man 3:18
11 On Fire 3:01

Kód
http://tinyurl.com/Van-Halen-1978

Jelszó / Password: mogorva

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]