„Bob Marley volt a harmadik világ első szupersztárja. Ő volt az az ember, aki megmutatta a reggae misztikus erejét a világ számára. Szívében igazi zenész volt, aki […] Bob Dylan lírai erejét, John Lennon személyes karizmáját és Smokey Robinson különleges énekstílusát egyesítette hangjában.” (Jann Wenner, a Rolling Stone magazin társalapítója)
1981. május 11-én fejezte be életét Bob Marley, a reggae műfajának koronázatlan királya, a rasztafári mozgalom legismertebb képviselője. A világhírű zenész 36 esztendős korában, rákbetegségben hunyt el a miami Cedars of Lebanon Kórházban.
Nesta Robert Marley egy angol tengerésztiszt, Norval Sinclair Marley és egy 18 esztendős jamaicai nő, Cedella Booker gyermekeként látta meg a napvilágot 1945-ben. A zenész a sziget északi részéről, Saint Ann Parishből származott, később azonban édesanyjával Kingston egyik gettójába, a több dalban is megörökített Trench Townba költözött. Marleynak rendkívül nehéz gyermekkora volt, mivel idős édesapja 1955-ben elhunyt, és a férfi anyagi támogatása nélkül a család szegényes körülmények között tengette napjait; ezenfelül félvér származása is súlyos megpróbáltatást jelentett a fiú számára, emiatt ugyanis társai gyakran inzultálták őt. A zenész később következetesen elutasította, hogy a feketék, vagy a fehérek közé sorolják, valójában azonban szíve mégis az előbbi csoporthoz és a Jamaica szigetén virágzó rasztafári mozgalomhoz húzott. Ez az eszme hazatérésre buzdította az Afrikából elhurcolt rabszolgák leszármazottait, és a bibliai Zion megalapításáról jövendölt, ahol – a modern világot jelképező „Babilonnal” szemben – béke, szabadság és egyetértés uralkodik majd.
A rasztafári kultusz középpontjában Hailé Szelasszié etióp császár (ur. 1930-1936/1941-1974) állt – a mozgalom elnevezése is az ő hercegi nevéből, a Rasz Tafáriból származott –, akit isteni származású személyként, sőt, a másodszor földre szállt Krisztusként tiszteltek. Bob Marley egy Joe Higgs nevű énekes révén került közel a rasztafarianizmushoz, illetve a feketék polgárjogi küzdelméhez, melynek nagy alakja, a jamaicai Marcus Garvey ugyancsak a zenész példaképei közé tartozott. Ez a vallási-politikai irányzat – az etióp ortodoxiával erősen keveredve – egyébként végigkísérte Marley munkásságát, hiszen túl azon, hogy a reggae szorosan kötődött a rasztafárikhoz, a művész dalszövegeiben is gyakran utalt az általa vallott eszmékre.
Higgs mellett tehát a fiatalember nem csak a rasztafári eszmékkel, hanem a rhythm and blues és a tradicionális afrikai népzene keverékéből felépülő reggae irányzattal is megismerkedett, mi több, a művészéletért 14 esztendősen otthagyta az iskolát. Bob Marley mostohatestvérével, Bunny Wailerrel és Peter McIntosh-sal közösen 1962-re már elkészítette első felvételeit, ezek a próbálkozások azonban még csak szerény sikereket eredményeztek. Egy évvel később aztán a trió három taggal bővült: Beverley Kelso, Junior Braithwaite és Cherry Smith érkezésével 1963-ban megalakult a The Teenagers együttes, mely számos módosítás után végül The Wailers néven vált ismertté. Bár a később csatlakozó zenészek három év elteltével otthagyták Marleyékat, ezek az évek mégis fontosnak bizonyultak a művész karrierjében, hiszen az elnevezés mellett a banda Coxsone Dodd lemezproducert is „megörökölte.” Szintén 1966-ban történt, hogy Bob Marley feleségül vette Rita Andersont, akivel – édesanyja után – az Egyesült Államokba költözött; az akkor még ismeretlen zenész egy ideig a DuPont-cégnél és a Chrysler-gyár futószalagjánál dolgozott, majd 1968-ban visszatért Kingstonba, és a Wailersszel elindult a világhírnév felé.
A zenekar már Lee „Scratch” Perryvel folytatott közös munkája során is számos nagyszerű számot készített, a londoni JAD Recordsnál pedig ugyancsak értékes tapasztalatokat szerzett, az igazi áttörés azonban 1972-ben, az Island Recordsszal kötött szerződésnek köszönhetően következett be. Bob Marley és együttese a Catch a Fire (1973) és a Burnin' (1973) című lemezek megjelentetése után Jamaicán kívül is komoly hírnévre tett szert, az utóbbi albumon található I shot the sheriff pedig a slágerlisták élére tört, miután Eric Clapton feldolgozást készített belőle. A Wailers hamarosan turnémeghívást kapott az Egyesült Államokba, ám négy fellépés után elküldték őket, ugyanis népszerűségük messze felülmúlta a ma már nem túlzottan ismert Sly and the Family Stone együttesét.
A sikerek ellenére a banda 1974-ben feloszlott: Bunny Wailer és Peter Tosh szólókarrierbe kezdett, Marley azonban megtartotta a formáció eredeti nevét, és új társaival is Bob Marley and the Wailers néven lépett fel. A két alapító tag távozása ellenére az együttes egy cseppet sem veszített népszerűségéből, sőt, egyre-másra adta ki az új albumokat, melyeken mindinkább Marley vallási és politikai nézetei kerültek előtérbe. Még 1974-ben, a No Woman No Cry című számmal a Wailers eljutott odáig, hogy önállóan, más sztárok közreműködése nélkül alkosson világslágert, az 1976. évi Rastaman Vibration album pedig már négy hetet töltött az Egyesült Államokban a Billboard Top 100 listáján. Növekvő népszerűsége nyomán a zenész a jamaicai közéletben is mind jelentősebb szerepet töltött be, ami végzetes következményekkel járt: 1976 decemberében fellépést vállalt a szigetország miniszterelnöke által szervezett „Smile Jamaica” – azaz: mosolyogj, Jamaica – nevet viselő koncerten, néhány nappal korábban azonban ismeretlen fegyveresek betörtek Marley otthonába, és feleségével együtt megsebesítették őt.
A művészt megviselte a merényletkísérlet, és annak hatására egy időre „önkéntes száműzetésbe” vonult Angliába, ahol később két lemezt is kiadott (az Exodust és a Kayát, olyan slágerekkel, mint a Sun is Shining, vagy az Is This Love). A zenész ugyanakkor nem adta fel törekvéseit, 1978-ban újabb koncertet tartott a jamaicai politikai egység megteremtése érdekében, az Afrikában tett utazás hatására pedig egyre nagyobb hangsúlyt helyezett politikai és vallási nézeteinek propagálására. Az 1979-es Survival című album dalai az afrikai nemzetek szabadságküzdelmét helyezték a középpontba, az utolsó lemez, az Uprising (1980) pedig – többek között a Redemption Songgal – a rasztafarianizmus eszméit hirdette.
Bob Marley az utolsó lemez megjelenésekor már súlyos beteg volt, ugyanis 1977 júliusában melanomát fedeztek fel nála, a rák pedig az évek során lassan szétterjedt szervezetében. Állapota ellenére a zenész még vállalta az Uprising című album megjelenése alkalmából szervezett turnét, ám 1980 szeptemberében, nem sokkal pittsburghi fellépése után kénytelen volt kórházba vonulni. Marley állapota bajorországi kezelése alatt is tovább romlott, így 1981 májusában úgy döntött, hazatér Jamaicába, azonban már az utazás közben, Miami városában utolérte őt a halál. Személyében a 20. századi könnyűzene egyik legkarizmatikusabb alakja, a reggae koronázatlan királya távozott a földi világból, aki döntő szerepet játszott abban, hogy ez a műfaj végül az egész világot meghódította. Bob Marley zenéjének diadalútja még napjainkban sem ért véget, igaz, a reggae valódi eszmeisége egyre inkább homályba vész a mai populáris kultúrában. (Tarján M. Tamás)
01. Trenchtown Rock 02. Burnin' And Lootin' 03. Them Belly Full (But We Hungry) 04. Lively Up Yourself 05. No Woman, No Cry 06. I Shot The Sheriff 07. Get Up, Stand Up
.
