A 2012 Április 30-i bejegyzés frissítése.

Henry 'Red' Allen "1908. (vagy 1906) január 7-én született a louisianai New Orleansben, Egyesült Államok, 1967. április 17-én halt meg. A jazz legjelentősebb trombitásainak egyike. Allen pályája egyfajta ingadozást mutat a New Orleans-i tradicionalizmus, a big band jazz és a kísérletezés között. Utóbbival a bepoppereket és a free formák rajongóit hozta tűzbe. Örökösen kutató zenészjelleme, mély blues-érzése a nagy jazzegyéniségek között jelöli ki helyét, noha kereskedelmi és művészi szempontból (eléggé indokolatlanul) Louis Armstrong árnyékában töltötte élete nagy részét. Allen már dolgozott George Lewis, Fate Marable, King Oliver és Clarence Williams társaságában, amikor 1928-ban a Victor cég az akkor az OKeh-nek dolgozó Armstrong rivális attrakciójaként készített vele felvételeket. 1929-ben csatlakozott Luis Russell New York-i székhelyű zenekarához,amely az anyagias swingkorszak big bandjeinek egyik legjelesebbje volt. Ahogyan a Fletcher Henderson-zenekarban együtt játszottak J. C. Higginbothammel és Coleman Hawkinsszal, az ma már legendaszámba megy. 1937-ben visszatért Russell zenekarához. Ez rossz húzásnak bizonyult, mert a zenekar hamarosan Louis Armstrong névtelen kísérőegyüttese lett.
Két domináns személyiség, ráadásul mindkettő trombitás, túl sok volt egyetlen bandában, és Allen ezért 1940-ben el is hagyta a big bandet; csatlakozott a New Orleans Revival mozgalom zenészeihez. Kutató természete nem engedte, hogy megmaradjon egyetlen útvonalon. Az évek folyamán vakmerő, merész és lenyűgöző zenei eszköztárat fejlesztett ki mind a szordinált, mind az anélküli trombitasoundban. Erőteljes, bluesos játéka (és néha éneke), izzó sztakkátói, agresszív glisszandói olyan jeles, határokat tágitó jazz-zenészek figyelmét is felhívták magukra, mint Don Ellis, aki 1965-ben a Down Beat egy cikkében Allent "New York legavántgardabb trombitásaként" aposztrofálta. Az ötvenes és a hatvanas években Allen együttesvezetőként vagy zenekari tagként tradicionális és mainstream kisegyüttesekben dolgozott otthon és turnékon egyaránt. Ebben a korszakban gyakran készített nagy hatású felvételeket, például az ötvenes évek közepén egy újra összehozott találkozón Coleman Hawkinsszal, vagy később a “Feeling Good"-on. Egy gyakran idézett és nem a legpontosabb jazztrombitás Roy Eldridge-t helyezi Louis Armstrong és Dizzy Gillespie közé. Sok tekintetben inkább Allen lenne odavaló, ő köti össze New Orleans hagyományait a boppal és a szabadabb zenei elemekkel. 1967 áprilisában New Yorkban hunyt el, röviddel Nagy-Britanniában tett turnéja után." (Jazz-zenészek Lexikona)



A számok:
1. Henry Red Allen And His New York Orchestra - It Should Be You (3:10)
2. Henry Red Allen And His New York Orchestra - Biffly Blues (3:25)
3. Henry Red Allen And His New York Orchestra - Feeling Drowsy (3:36)
4. Henry Red Allen And His New York Orchestra - Swing Out (3:18)
5. Luis Russell And His Orchestra - Jersey Lightning (3:16)
6. Luis Russell And His Orchestra - Feeling The Spirit (3:05)
7. Henry Red Allen And His New York Orchestra - Make A Country Bird Fly (3:27)
8. Henry Red Allen And His New York Orchestra - Pleasin' Paul (2:58)
9. Luis Russell And His Orchestra - Doctor Blues (3:16)
10. Luis Russell And His Orchestra - Saratoga Shout (3:25)
11. Luis Russell And His Orchestra - Song Of The Swanee (3:20)
12. Luis Russell And His Orchestra - Song Of The Islands (3:28)
13. Coleman Hawkins And His Orchestra - The Day You Came Along (3:34)
14. Coleman Hawkins And His Orchestra - Jamaica Shout (2:57)
15. Coleman Hawkins And His Orchestra - Heartbreak Blues (3:25)
16. Henry Allen, Coleman Hawkins And Their Orchestra - Dark Clouds (3:01)
17. Henry Allen And His Orchestra - Rug Cutter's Swing (2:44)
18. Teddy Wilson And His New York Orchestra - 1This Is My Last Affair (3:09)