A 2013 Február 8-i bejegyzés frissítése.
"A heavy-beat egyik korai képviselője 1963-ban kezdte bontogatni szárnyait Ravens néven, mint a Davies testvérek és Peter Quaife basszusgitáros triója, majd 64-ben Mick Avory dobos érkezésével felvették a Kinks nevet. A zenekar első két sikere: a You Really Got Me és az All Day And All Of The Night alapján a heavy metal elődei közé sorolják őket. A beatkorszak egyik legnépszerűbb zenekara, amely ha nem is jutott fel a Beatles vagy a Rollig Stones magasságába, de évről évre 5-6 számmal képviseltette magát az élvonalban. Ray Davies szerzői képességeit gyakran hasonlították a Lennon-McCartney szerzőpároséhoz, s a Kinks sikereit, valamint több mint 40 éves sikeres pályafutásukat látva, ennek van is alapja.
A banda Little Richard egyik dalával, a Long Tall Sally című szerzeménnyel debütált, de a kislemez gyenge eladási mutatókat produkált. Viszont harmadik daluk a You Really Got Me Angliában listavezető lett, amit elősegített fellépésük az angol TV-műsorban a Ready Steady Go-ban. A következő két évben Ray Davies meglepően eredeti dalszerzővé nőtte ki magát, a csapat számai pedig sorra felkerültek a sikerlisták legjobbjai közé. 1965-ben újra a listák élére álltak , a Tired Of Waiting For You-val. A Dedicated Follower Of Fashion remek szatíra a nárcisztikus Carnaby Streetről ( a 60-as években népszerű divatipari központ), a Sunny Afternoon (szintén listavezető Angliában) pamflet a kapitalizmusról, a Dead End Street pedig a szegénység balladája. Kezdeti albumaikon rendre megtalálhatóak az R&B standard számai és eredeti anyagok Daviestől. A Face To Face és a Something Else azonban Davies kísérlete az angol karakter újrafogalmazására, amit higgadtan, sziporkázó szellemességgel tesz meg. Egyik legnagyszerűbb dala az egyszerű, de érzelmes és mégis erőpróbának szánt Waterloo Sunset, a Something Else utolsó felvétele. A szám éppencsak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, akárcsak a lágy refrénű Autumn Almanac. 1968-ra a Kinks népszerűsége hanyatlásnak indult Angliában, bár a kritikusok továbbra is pozitívan értékelték őket. Két remek konceptalbum, The Kinks Are The Village Green Preservation Society és az Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire) érthetetlen módon eladhatatlan maradt, annak ellenére, hogy Davies legkiválóbb dalai közül több is szerepel a korongokon. (Jellemző, hogy a két lemez 2004-es újrakiadását viszont elkapkodták a vásárlók.)
1969-ben Quaife kilépett, helyét John Dalton vette át, amit azonnal követett az angol listákra felkerült Lola, a lenyűgöző mese a transzvesztitákról - ez hozta meg a Kinks számára az áttörést az Államokban is, ahol a dal bekerült a Top 10-be. A következő album a Lola Versus Powerman & The MoneyGoRound, Part One is sikeres lett az USA-ban, amit hatalmas turnékkal koronáztak meg, miközben Angliában csak ritkán léptek fel, habár működésük központja és stúdiójuk, a Konk Londonban maradt. 1971-ben egy új szerződést kötöttek az RCA kiadóval és kibővültek egy rézfúvos szekcióval.A country jellegű Muswell Hillbillies után gyengébben futott a szekér - Ray drog és házassági problémákkal küszködött, a koncerteken egy kiégett és motiváció nélküli Davies szerepelt. A 70-es évek elején átlagos, túlzottan ambiciózus koncept albumok jelentették Davies fő tevékenységét, 1976-ban pedig Dalton kiszállt, amikor a banda együttműködése az RCA-val véget ért. Az Aristával kötött új szerződés meghozta az ismételt felemelkedést: a Sleepwalker és a Misfits kiváló, sikeres albumok lettek.
A Kinks idejének nagyrészét továbbra is a nagy létszámú közönség elött tartott amerikai fellépések kötötték le, a brit új hullám befogadta őket és számos punk banda vallotta, hogy a Kinks komoly hatást gyakorolt rájuk. A Jam és a Pretenders Davies 60-as évekre emlékeztető stílusában készített dalszövegeket, majd 1983-ban a Kinks váratlanul ismét megjelent az angol listákon, a Come Dancing című számmal. 1990-ben beiktatták őket a Rock 'N' Roll Nagyjai Csarnokába - negyedik angol együttesként. " (literatura.hu)
