A 2011 Július 5-i bejegyzés frissítése.

"A mai értelemben vett klasszikus Chicago blues kialakulása az 1940-es évek második fele és az 1950-es évek első felére esik, amikor is ez a zenei stílus kezdett teljesen kiforrni. Az eredeti Delta blues zenét a déli államokból északra költözött munkát kereső feketék hozták magukkal és helyi lokálokban, táncházakban akusztikus bluest játszottak. A stílus fejlődésében nagy szerepet játszottak azok az új, fiatal, jólképzett zenészek, akik felismerték az elektromos erősítők nyújtotta lehetőségeket és fokozatosan felváltották a képzetlen zenészgenerációt. Az ilyen elektronizálódott zenekarokban helyet kapott a basszusgitár, dob, zongora, itt-ott a saxofon és más fúvós hangszerek is, amik mint kiegészítő hangszerek szerepét töltötték be a hagyományos húros és szájharmonikás zenekaroknál. Ez a kibővült zenei felállás a későbbiekben egyfajta alapfelállássá lépett elő. Ez a zenekari alap felállás persze nem volt annyira mereven betartva, mint a klasszikus blues zenében. Az új zenekarok szívesen alkalmaztak szólóénekeseket, virtuóz szájharmonikásokat vagy zongoristákat, de inkább a gitárosok kapták a főszerepet. Az 1950-es évek végére és az 1960-as évek elejére új, friss zenészek léptek előtérbe, akik a stílust még jobban finomították újabb sikereket elérve. A legsikeresebb új generációs zenészek B.B. King és T-Bone Walker voltak, akik egyben egy újabb alstílust is kidolgoztak, a populárisabb Westside bluest. Ez az alstílus a húros hangszerek mellé felvonultatott fúvósokat is, ezt a felállást azután szívesen alkalmazták a rock és a beat zenekarok is. A progresszív zenekarok még tovább is fejlesztették. Lényegében a Chicago blues zenei kifejlődése az 1960-as évekre befejeződött." (Joe's Blues Pages)